korábbi híreink

Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink  figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál

Magyar részvétel Bremerhavenben Európa legnagyobb vitorlástalálkozóján

Augusztus utolsó napjaiban rendezték meg Bremerhavenben a SAIL 2010 vitorlástalálkozót, amely mindig várva várt különlegességnek számít a szakavatottak körében, hiszen erre a rendezvényre csak minden öt évben kerül sor. A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete a korábbi jó tapasztalatok alapján az idén is részt vett a rendezvényen, amelyet több mint egymillió (!) látogató keresett fel, a rossz idő ellenére. A rendezvény központjában felállított információs sátorban, a vendégek folyamatosan érdeklődtek Magyarország turisztikai kínálata felől, elsősorban természetesen elsősorban az új turisztikai fejlesztéseket keresve. A relatív nagy távolság ellenére, többen jelezték, hogy jártak már Magyarországon, de a mostanában hallható sok új szolgáltatás és turisztikai lehetőség miatt, szándékukban van a közeljövőben is ellátogatni hozzánk. A legtöbben kúra és wellness lehetőségek, valamit Budapest, Balaton és Pécs 2010 kulturális főváros iránt érdeklődtek. Még a sör hazájában is nagy sikert aratott, a pécsi Szalon sör kóstoltatása, amely attrakció természetesen Pécs 2010 őszi eseményeire hívta fel a vendégek figyelmét. A nemes italt az ügy fontosságára való tekintettel Dr. Schultze-Petzold tiszteltbeli főkonzul csapolta. Az ital mellé a látogatók a jól bevált kürtőskalácsot kóstolhatták. A német képviselet az ősz folyamán további számos nagyközönségi eseményen tervezi népszerűsíteni a hazai turisztikai kínálatot, természetesen már a 2011-es kampányév tematikáját is figyelembe véve. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)